Novella 1

Napütéses délután volt. A nap fénylő sugarai erősen égették a hátam minden szegletét a kellemes, friss fűben hasalva és gondolkodtam: 
Vajon létezik-e olyan szerelem, ami nem hal ki, hanem utolsó lélegzetig tart? Van-e olyan tulajdonságunk, hogy más ne érdekeljen, ha van valakink? Lehet-e úgy szeretni, hogy a gátak és az akadályok ne érdekeljenek? Ezek egészen addig sosem jutott eszembe, amíg el nem vesztettem az a lányt, akit a legjobban szerettem: Summert.

Értetlenül bámultam magam elé, mikor megtudtam, hogy a barátnőm súlyos szívbetegséggel küzd. Ha rá néztem erős, kitartó lányt láttam angyali szőke hajjal, bájos mosollyal. A következő pár napban meg már csak a szenvedése marad meg és az, hogy napok kérdése a halála. Csak ültem ott mellette tehetetlenül, és szüntelen ismételgettem, hogy mennyire szeretem és hogy milyen nagy szükség van rá...
- Liam, szeretném ha tudnád, hogy odafönt várni fogok rád, csak kérlek úgy gyere majd, hogy még szeress. -nyögte erőtlenül, könnyekkel a szemében. 
Igen, én is tudtam, hogy nincs sok hátra, mégis reménykedtem a felépülésében, hogy megszánja őt az ég... Tehetetlennek éreztem magam, amiért nem tudtam segíteni rajta. Bár ezren elmondták, hogy az a legnagyobb segítség számára, hogy itt vagyok vele, nem vagyok orvos...

Annyi közös terv, és megannyi emlék... Nem veszíthetem őt el, szükségem van rá! Soha nem gondoltam, hogy eljön ez a nap is. Sosem gondoltam rá, hogy egy naptól fogva nélküle kell tovább élnem. Meg sem fordult a fejemben, hogy a szívét bántottam a vitákkal és a szakításokkal.
És hogy mennyit bír ki egy ember szíve?! Summer az élő példa rá, bár nem sokáig. Harcolt, küzdött és sosem küldhették őt padlóra... De annyi esés után, most zuhan.
 Zuhan és meg sem áll.
Nem tud megállni.

- Sum, ne beszélj hülyeségeket, velem fogsz maradni és itt, ezen a földön, ebben az életben! Ne add föl, kérlek, nagyon szeretlek! -próbáltam biztatni, miközben az égető könnycseppeket töröltem le az arcomról. Summer fájdalmasan pillantott rám, és kért egy papírt, mellé egy tollat. Írt valamit, de azt mondta csak akkor olvassam el, ha az ő testében már nincs élet, és végleg itt hagyott.
Percekkel később nehezebben vett levegőt, kiküldött. Kisétáltam az ajtón, és a kertbe vezetett utam. A szökőkútnál megálltam, s leültem a szélére. Az első csókunk jutott eszembe, s patakként folyt a könnyem. Mennyi minden történt 3 és fél év alatt... 

Egy ideig nem értettem miért küldött el a szobából, de végül rá jöttem: nem akarta hogy lássam a halálát. Kaptam magam, ahogy csak bírtam úgy száguldoztam föl az emeletre, Summer szobájába.
Késő volt. Teste élettelenül nyúlt el az ágyon, kezében a tollat szorította, s egy papírlap volt előtte. 
Zokogva rogytam le az ágy mellé, kihűlt kezét kezembe zártam, és meleg csókkal kezdtem ellepni. Nem kelt föl, nem jött vissza. Elment, örökre elment... 
Lassan húztam el a lapot előle, s egy alig olvasható "Szeretl"... volt ráírva. Nem bírta befejezni.
'A levél!' -jutott gyorsan eszembe. Kihámoztam a zsebem legmélyebb szegletéből, s végig futottam rajta:
"Liam!
Ha még egyszer érinthetnélek, ha még egyszer ölelhetnélek, egy másik életen át is kitartanék vele. Ez lehetetlen. Gondolom, most, hogy már halott vagyok, nagy lesz a kavarodás. Annyit kérek, hogy szeress még egy kicsit, ahogy én tettem: utolsó lélegzetig. Várok rád, ezt te is nagyon jól tudod. Ha nem is látsz majd, ott leszek, és fogni fogom a kezed. Bármit tégy, bárhová mész egy valami jusson eszedbe: csak azt szeretném, ha boldog lennél.
Summer. x"

Most fogtam föl a dolog súlyát, hogy többé nem létezik, csak az emlékeimben. Többet nem látom, csak fényképről. Többet nem érinthetem, csak álmomban. Többet nem lehetek vele, csak egy másik világban...