9. évfolyamon vagyok a Flound's While gimnáziumban. Nem volt túl sok barátom soha, ahogy legjobb barátomnak, Harold Stylesnak sem. Tényleg, mesélek rólunk is!
Három és fél évesen kezdődött az egész egy játszótéren még Londonban. Ártatlan kislány voltam akinek nem volt homokozó-készlete. Kiszemeltem egy göndörkét aki mindig hozott magával. Együtt nőttünk föl. Tőle kaptam Sammyt is, hat éves koromban. Szegény kiskutya a menhelyről lett elhozva, Harry szülei meg nem engedték hogy megtartsa. Így az enyém lett.
Mikor váltak anyuék nekem nagyon nehéz volt. Teljesen egyedül voltam. Hetekig a legjobb barátom lakásán aludtam az otthoni veszekedések miatt. Aztán mikor a bíró kijelentette, hogy a pszichopata anyámmal maradok, be telt a pohár. Sírtam és sírtam. Ez a múlt. Nem szeretnék mesélni róla.
- Liz! Jössz már? -siettetett az előbb említett göndör.
- Igen, csak le szeretném írni a történelem házit. -toltam arrébb, hogy lássam a táblát.
- Olyan kocka vagy! -csukta be előttem a füzetet.
- Hé! -vágtam durcis képet.
- Ma este pizzázás és filmnézés nálunk jössz? -sétáltunk ki a folyosóra.
- Nem megy, tanulnom kell. Matekból témazárót írunk. -húztam a szám.
- De hát hétvége lesz! -állt meg. - Ne csináld már, az utóbbi három hétben folyamatosan kerülsz! -döntötte meg a fejét.
- Sajnálom, akkor sem megy. -ráztam a fejem és abba a tanterembe rohantam, ahol órám lesz. Pechemre minden órán mellettem ül Harry, szóval bármennyire is szerettem volna lezárni a témát, nem ment.
- Miért kerülsz? -vágta be magát a padba.
- Nem kerüllek. -ráztam a fejem, s közben előhalásztam az ének füzeteimet.
- Akkor miért nem jössz este?
- Harry! Nem fogok egyet kétszázszor elmondani. Nem érek rá. -emeltem magasabbra a hangom.
- Hát jó. Ha nem hát nem. -pakolt ki ő is. Meg érkezett a tanárunk. Kicsi ősz hajú nénike, hangja nincs, de mindig ötös vagyok nála.
- Jónapot tanulók! -csapta le az asztalára a naplót. Mindenki fölállt a helyéről és egy "Jó reggelt Mrs. Jennet!" hangzott el kórusban. Meghallgattuk a jelentést, és leültünk.
- Ugye azért szeretsz? -kérdezte kisfiúsan mosolyogva. Fél karommal át öleltem és egy cuppanós puszit nyomtam az arcára.
- Már hogyne szeretnélek?! -szorítottam picit magamhoz. Miután a tanárnő szúrós szemekkel nézett, inkább vissza csusszantam a helyemre.
Pár perc múlva egy kis papír cetli csusszant elém. Szem fogatva húztam mosolyra ajkaimat, majd lassan szétnyitottam. Három szócska állt benne:
" Gyere már este!"
- Harold! Ami nem az nem! Nincs vita és egyebek! -suttogtam oda kiabálva.
- Gyerekek! Kint tágasabb megbeszélni! - kiáltott a tanár miközben kivágta az ajtót.
Az ajtó előtt egy magas, barna hajú srác állt kockás ingben és térd fölé érő nadrágban. Vállán a táska, bal kezével azt fogta a jobb kezében egy papírtömböt tartott.
- Ének óra? -nyögte ki halkan.
- Igen! Bizonyára te vagy az új diákunk! Gyerekek! Had mutassam be újdonsült osztály társatokat, Liam Payne-t! -invitálta beljebb az értetlenül álló srácot a tanárnő legszélesebb mosolyával.
- Nézd, Elizabeth mögött van egy hely, ülj csak oda! -lökte meg. Mivel már csak ott volt hely, ezért egyenesen ballagott a padsor között.
- Szia. -mosolygott rám, majd leült.
- Helo. -dünnyögtem.
- Folytassuk az órát kérem szépen. -tolta föl az SZTK keretes szemüvegét orráról Mrs. Jennet és a betűket csak úgy véste a táblába. A krétapor meg az arcunkba hullott -mert az ajtó ugyan tárva-nyitva maradt- és tüsszögések tömkelege töltötte be a tantermet.
Tanítás után siettem haza. Olyan szívesen át mentem volna Harryhez filmet nézni, de meg kell tennem valamit. Ki kell találnom hogy mondjam el, hogy elköltözünk innen...
- Lizzy! -kiabált utánam az emlegetett szamár.
- Harold. -mondtam én is a nevét.
- Tudom, miért nem jössz! -kiáltott idegesen. Meg állt bennem az ütő. Még nem terveztem ki, hogy hogyan kellene elmondanom, de biztos nem így...
- Harry, figyelj, én sajnálom... -magyarázkodtam volna, de nem hagyta.
- Ha el költöztök, akkor legalább az utóbbi időkben lettél volna velem! Önző vagy, tudod?! Te voltál a legjobb barátom, Liz. -szomorodott el.
- Nézd, én csak azt akartam, hogy ne fájjon annyira. És mi ez a múlt idő? -gyűltek könnyek a szemembe.
- Cserbenhagytál, hazudtál, titkolóztál és meg is bántottál! Kell ennél több indok?! -sorolta. Iszonyatosan nagy bűntudatom volt... Nem akartam elmenni, nem akartam itt hagyni őt, de ez nem az én döntésem volt! -Minden jót Elizabeth, viszlát! -ezzel sarkon fordult és máig sem láttam.
Csak a TV-ben. Ő és az a Liam gyerek indultak az X-factorban. Aztán össze lettek téve három idiótával, így keletkezett a One Direction. Harmadik helyezés elég szép, de már nem érdekelt. Nem tudtam megdicsérni, és gratulálni neki. Semmi értelme nem volt rá pazarolni a gondolataimat...
Mindennek már két éve.
- Drágám! Hogy érzed magad? -lépett be az ajtón anyám. Elfordítottam a fejem és levezettem magamban a düht.
Ő is rá tett egy lapáttal. Minden héten mással kefélt és mással randizott. Alkoholista lett és az idegbetegsége még ugyanúgy megmaradt...
- Volt itt valaki még aludtam? -kérdeztem enyhe flegmasággal a hangszínemben.
- Volt. -mondta halkan.
- Ki? -érdeklődtem. Választ ugyan nem kaptam, de jó csend volt. -Ki?! -kérdeztem hangosabban... -Anya az isten szerelmére, KI?! -ordítottam.
- Az apád! -nyögte ki sírva, majd kirohant az ajtón.
Mit akar tőlem az a senkiházi, utolsó suttyó?! Ha ennyi éven át nem dugta az orrát felém se, akkor ne legyen itt most sem! Nincs szükségem rá! Nem is volt, csak púp volt a hátamon!Már rá sem ismernék, nemhogy apámnak szólítsam... Kopogást hallottam az ajtón.
- Gyere! - szóltam kicsit remegő hangon. Lassan nyílott az ajtó, és egy ismerős fej kukkantott be, majd belépett.
Könnyes szemekkel rúgtam le magamról a takarót, és szaladtam. Harry nyakába ugrottam és úgy szorítottam magamhoz, mintha már évek óta nem láttam volna. Na jó, talán évekig nem láttam, de borzasztóan hiányzott. Magasabb lett mint én, így derekamnál fogva tartott. Rázkódtam a sírástól, de nem érdekelt! Itt volt velem, és úgy ölelt mint rég a szülinapomon.
- Te sírsz? -kérdezte mély hangon.
- Igen. -nevettem kicsit. - Sajnálom Harry! Kérlek segíts! -engedtem el lassan.
- Hogyan Liz? Nem vagyok orvos... -húzta a száját.
- Csak légy velem. -hullottak ismét könnyeim.
- Nem sírj, itt leszek neked. -suttogta majd leültetett az ágyra.
- Köszönöm! -öleltem meg. -Istenem, de jó hogy itt vagy! Úgy hiányoztál. -szorítottam meg kicsit. Pont mint rég.
- Nekem is, de nem állandó helyzet ez. -erre elhúzódtam és mélyen a szemébe néztem. Mi az hogy itt hagy?
nagyon jó:) kíváncsi vagyok a folytatásra, siess! puszii
VálaszTörlés