3. Fejezet - 1. Rész ♥

Reggel elég fáradtan ébredtem. Zayn karjai szorosan fogták a derekam így szorítva magához. Lassan kibújtam öleléséből és a konyha felé indultam. 
A felső szekrényből egy doboz füves cigarettát vettem elő, amit még a kórház előtt rejtettem el. A másik szekrényből társult mellém a vodka és a whisky. Kisuhantam, hogy anya ne lásson, és egy kis lánggal meggyújtottam az egyik cigiszál végét. Lassan szívtam be a káros füstöt a tüdőmbe, és szinte azonnal el kezdődött a fű hatása. Ittam rá elég nagy mennyiségű alkoholt, vagyis az egyik üveggel... Forgott a világ, kellemes érzés fogott el, mire mohón szívtam a következő, következő és következő slukkot. Egy idő után elfogyott...  Elnyomtam, és a whiskyt is legurítottam, akár csak vizet innék. 

Kezdett hűvös lenni, ezért megpróbáltam eldönteni hogy a 3 látott ajtó közül melyik a valós. Végül elindultam a középső felé, mire Zaynbe ütköztem bele és ennek eredményeképp a földre zuhantam.

- Jó isten! -csattant föl a fekete Malik. -Jól vagy? -nyújtotta a kezét. Én inkább nem nyúltam érte, mivel ekkorra már nyolc kéz nyúlt felém.
- Persze. Miért ne lennék? -feleltem bágyadtan és a szemem kezdtem pirosodásig dörzsölni.
- Elizabeth? Miért ülsz a földön? -jelent meg azt hiszem Harry az ajtóban.
- Esik a hóóó! -kiáltottam és egy csokor füvet szakítottam ki a talajból, földobtam aztán elkezdtem szüntelen vigyorogni.
- Min-minden rendben Liz? -guggolt le mellém legjobb barátom.
- Azt hiszem... azt hiszem betépett. -nyögte Zayn a tarkóját vakarva.
- Mi?! -sikítozott a fürtös.
- De jó a hajad. -csavargattam édes fürtjeit.
- Hiszed? -kiáltott végül. -Azonnal kórházba kell vinni!
- Neee! -nyafogtam a földön. 
- Shht! -fogta be a számat Malik.
- Kocsiba vele! -megemeltek és beültettek a kocsiba. Becsatolták az övem, és már suhantunk is.

* Harry szemszöge *
Nem tudtam mihez kezdjek... 3 órája vitték el  Lizzy-t. Aggódom és Zaynnel együtt csak föl-le járkálunk megállás nélkül. El sem hiszem hogy ilyenre képes! Nem lehet igaz, hogy meg akarja ölni magát! Mert ez nem ás, csak öngyilkosság. Tudja jól, hogy milyen beteg, és hogy nem lenne szabad de mégis ezt teszi, és nincs határ nála...

- Srácok! -kiáltott Liam a folyosó végéről. Őt követte Louis és Niall.
- Nem, nem tudunk semmit. -előztem meg a kérdést és arcomat tenyerembe rejtettem el.
- Haver, tudom, hogy fontos neked, de minden rendben lesz. -veregette meg a hátam Louis egy bíztató mosoly kíséretében.
- Meddig kell még várni? -kezdtem ideges lenni. Nagyon féltem az eredményektől, mert az tuti, hogy nem javult ettől a sok szartól az állapota...
- Kértek enni? Én el megyek a büfébe. -szólalt föl Niall.
- Úgy sincs sok értelme itt állni... -vont vállat Zayn.
- Mennyetek csak, én várok tovább. -legyintettem. Mi az, hogy nincs értelme itt állni?! Mondjuk nem kényszeríthetem őket, hogy álljanak haptákba velem, mert semmi jogom hozzá, de nekem ilyet ne mondjon!
- Mr. Styles. -köszörülte meg a torkát a doktor. Hirtelen megfordultam és aggódó szempárral néztem rá.
- Őszintén, kérem. -hajtottam le a fejem, miután érzékeltem hogy nem szolgálhat semmi jóval.
- Az állapota romlott. Gyomormosást hajtottunk végre, de nem használt túl sokat. Erős nyugtatókat kapott, be lehet hozzá menni, de nem hiszem hogy egyhamar fölkel. Akár haza is mehet, Mr. Styles. -mondta az orvos, majd szemüvegét föltolva hátra simította pár szál haját és távozott.
- Azt már nem! -rontottam be a kórterembe. Leültem a kis székre legjobb barátom mellé. - Itt maradok amíg fölébredsz Liz, megígérem. -szorítottam meg kézfejét és egy puszit leheltem rá.
- Harry. -suttogta. Akaratlanul is elmosolyodtam és könnyem kezére hullott.
- Ne beszélj, pihenj. -mosolyogtam rá kedvesen.
- Ne menj el kérlek. -suttogta tovább erőtlenül. - Szeretlek. -hunyta le szemeit és el is aludt.

Halk zokogásba törtem ki ahogy láttam milyen gyenge, és már semmi életkedve sincs.
Kézfejét puszilgatva vártam hogy fölkeljen, ezt tettem már három órája.

- Mr. Styles.-ismételgette nevemet a doktor, ám én elbóbiskoltam kicsit. Lassan elengedtem Liz kezét és a hasára tettem. Kiballagtam a folyosóra és sűrű elnézések közepette megállított.
- Szerintem itt most nem az a legnagyobb  baj, hogy elaludt. -pillantotta a mappájára és egy fél centire kilógó papírlapot igazított meg. - Elizabeth Drawin tüdőrákban szenved, ami átterjedt a májára is. -közölte hidegen.
- Hogy tessék?! -kaptam a szám elé a kezem. - Mennyi... Mégis mennyi ideje van hátra? -próbáltam elfojtani a sírást.
- Hónapok, napok. Sajnálom, Mr. Styles. -ezzel sarkon fordult.
- Várjon már! -futottam utána. - Kezelés nincs rá? Amitől felépülhet vagy valami? -kérdeztem reménykedve.
- Tudja, az az igazság hogy van, de brutális összegű. És azzal is csak időt nyerhetnek...
- Mennyit? -vágtam az orvos szavába.
- Egy év, vagy annyi sem. Elnézést, mennem kell. -és ezzel el is ment.

Egy év?! Csak egy éve maradt? Nem, nem, nem! Biztos van valami magyarázat vagyis megoldás hogy hosszú életet éljen. -próbáltam győzködni magam könnyeimet át, bár nem sok sikerrel. Néztem Lizzyt és szorítottam a kezét. Sírtam, nem bírtam már vissza tartani, így hát sírtam. Hol a mosdóban, hol a folyosón, vagy épp Liz mellett kapott el a sírógörcs. Ez az, amiről lemaradtam. Ha nem megyek el, nem hagyom cserben őt, nem itt zokognák a kórtermében... 
Ez csak is az ÉN hibám, és ezt soha nem bocsájtom meg magamnak...